Kis fáziskéséssel, de végre nekilátok az első „postnak”, amely az első négy nap eseményeit hivatott összefoglalni.

23.-án indultunk Ferihegyről. Három sportszervezős jómadár: Bence, Attila és jómagam. Életem első repülőútja volt, úgyhogy enyhén szólva szorongtam…  A felszállásnál majd leállt a szívem, de a felhők felett már egész jól éreztem magam. Aztán Amszterdam felé közeledve a csodás napos idő egyre borongosabbá változott… Végül körülbelül 2 óra utazás után sikerrel landoltunk a Schipol repülőtéren. Kicsekkolás után már észre is vettük Jorieke-t, a mentorunkat(„student buddy”), aki a masszív szőke holland lányok tökéletes prototípusa… Mindemellett nagyon kedves és segítőkész, szóval nem panaszkodhattunk. El is mentünk a lakására, ahol leraktuk súlyos bőröndjeinket, pihentünk egy kicsit, majd nekiláttuk szállást keresni, ugyanis 27-ig várnunk kellett a végleges szállásunk birtokbavételére. Szerencsére hamar rátaláltunk a Sphinx Hotel-re, amely viszonylag barátságos árai és szimpatikus kínai recepciós hölgye miatt egész meggyőző volt, úgyhogy pár perc tanácskozás után megegyeztünk a srácokkal: itt töltjük a következő 4 esténket…

Így is lett. A következő 4 napban tehát a Sphinxről kiindulva nekiláttunk feltérképezni Amszterdamot. Jorieke a kezdeti bábáskodás után elég gyorsan magunkra hagyott, de ez cseppett sem bántuk, egyrészt mert nem is vártuk el, hogy egész nap járja velünk a várost, másrészt pedig így kicsit önállóban mozoghattunk. Már amennyire önállóan lehet mozogni Bence barátunk társaságában, aki human GPS-módjára mindig eltalálta, hogy merre is van az arra, úgyhogy Attilával elég hamar rájöttünk, hogy tájékozódásban jobb, ha rá hagyatkozunk… Szóval barangoltunk itt-ott. Utcák, terek, pubok, hidak, sikátorok, villamosok… Természetesen a Vörös lámpás negyed sem maradt ki a programból. Persze példamutatóan álltunk a kirakat túlsó oldalán álló hölgyek buja pillantásait… Hamar konstatáltuk, hogy igazak voltak a hírek, és a negyed tényleg egy templom köré épült, szóval elég nagy a hely szimbolikája…  Egyebet nem nagyon tudok erről írni, ezt tényleg látni kell! Mi mindenestre zsinórban 3 nap is benéztünk, ha már a közelben jártunk, de persze szigorúan szociológia kutatómunka címén…:) Kiváncsiak voltunk, hogy tényleg olyan sok-e a magyar prosti, illetve, hogy pl. reggel is megy-e a biznisz. Utóbbira a válasz nem, hiszen a délelőtti órákban nem nagyon volt élet, a magyar lányokat illetően pedig nem jutottunk semmire.  Érdekesség, hogy valószínűleg külön „zónák” vannak, ugyanis volt pár rész, ahol a 100 kilós néger macák ücsörögtek, máshol pedig a jóval „frissebb” europid társaik…  Egyébként semmi feltűnőt nem kell tenni efféle megfigyelések elvégzéshez, csak menni és szemlélődni… A dolgok csak úgy történnek… Aztán azon kapod magad, hogy egy kurva nyitja az ajtót és invitál a szobájába… Nem egy embert láttunk alkudozni a kirakatok előtt… Mókás jelenség, amikor valóságos falkák masíroznak szexéhes fejjel. A nagy többség azért – akárcsak mi:P – csak szimplán kiváncsi, hogy mégis mi ez az egész… Én azt mondom, hogy még a legkonzervatívabbak is nyugodtan tehetnek egy kört. Inkább vicces, mint megbotránkoztató – mi legalábbis végigpoénkodtuk. Persze a zsebtolvajokkal érdemes vigyázni… Szerencsére ilyen tapasztalatunk nem volt, de én jó pár emberből – a Vörös lámpás negyeden kívül is - kinéztem, hogy nem csak békés járókelő…

A Sphinx Hotelről annyit, hogy nagyon kellemesen teltek az estéink. Az árért cserébe kaptunk reggelit (félre is tettem mindig, amennyi kenyeret csak tudtam:P), wifit és persze egy korrekt szobát is. 8 ágyas szobák voltak, de semmi káosz… Rendezett és tiszta volt minden. Több szobatársunk is volt a négy nap alatt, de mindenki nagyon kedves volt. Fel sem merült pl., hogy a cuccainkat bármi baj éri. Persze esténként a plüssmaci helyett a táskámat szorongattam (benne a legfontosabb értékekkel), de még ezt sem lett volna muszáj, mert a közösségi helységben voltak széfek, ahova be lehetett tenni bármit. (Ezzel a lehetőséggel talán egyszer éltünk.) Kedvenc szobatársunknak közfelkiáltással az olasz Salvatore-t választottuk. Ő egy olyan 26 év körüli jóságos krapek. Esténként valószínűleg rendesen ízlelgette az amszterdami életet:) Szállóigévé vált híres elköszönése: „see you léteeeer”. Ezen kívül még nagy derültséget keltett, amikor kaptunk 4 új lány szobatársat, de közelebbi ismertségbe nem kerültünk velük. Általában elkerültük egymást, de annyira nem is sajnáltuk…

27-én reggel végül elhagytuk a Spinxet. Átmentünk Jorieke-hez, ugyanis a bőröndjeink 23-a óta nála voltak. Ez nagyon nagy segítség volt, mert a hotelben elég bajos lett volna a bőröndökkel babrálni. Szóval összeszedtünk a sátorfánkat és elmentünk a DeKey irodába, a végleges szállásunk kulcsaiért. Ebben Bence és Attila volt csak érdekelt. Végül ugyanis úgy határoztam, hogy nem fogadom el a DeKey méregdrága szobaajánlatát, hanem rizikózok. Ez annyit tesz, hogy megbeszéltük, hogy beköltözöm Attila szobájába „titokban”, ami mindkettőnk életét megkönnyíti, mert felezzük a lakbért, úgyhogy lesz pénzünk elemózsiára is… A necc csak annyi, hogy ezt elvileg nem lehet. Igyekszem fél évig kibekkelni… Szóval Ati és Bence megkapták a saját kulcsaikat aztán el is mentünk újdonsült otthonunkba, „Stavangerwegbe”, ami kb. 10 percre van busszal a központtól. Ez egy kollégium-szerű épület. Több ilyen blokk van egymás mellett, úgy becézik az egészet, hogy a „konténerek”. Mi ugyanabban a blokkban(épületben) lakunk, csak Bence szobája a földszinten van, Attila és én pedig az első emeleten leltünk a szobánkra. Egészen pontosan a 72-es szobára…  (reklám)